Madridi Művészeti Akadémia

"Az autodidakta lehetőség életképes, egy kicsit az életmódodtól függően. Szerintem, ha igényes vagy magaddal szemben, akkor ez egy jó eszköz. Csakhogy minden ember hajlamos a kényelemre. Én magam például úgy ütöttem magam, mint az ütések. Elkezdtem festeni, rájöttem, hogy nem arra megyek. Visszamentem és folytattam a rajzolást. Sokkal messzebb mentem vissza, amíg az elején kezdtem, mert megértettem, hogy ez egy olyan folyamat, ami egy helyről indul, és nem lehet félúton kezdeni...".

"Biztos vagyok benne, hogy nehezebb, mert sokkal több hibát fogsz elkövetni, és hosszabb ideig fog tartani egy cím és egy útvonal meghatározása, és időt fogsz vesztegetni, és valószínűleg eljutsz valahova, de később és fáradtabban fogsz megérkezni. A MAA program sokkal közvetlenebb, mint bármi más, amit jelenleg találok...".

"Egy bizonyos pontig. Amikor megtalálod a határt. Mint a múltkori beszélgetésem a tanárral. Azt mondta nekem: "Látom, hogy elérsz egy határt, és te azt mondod, nos, ez az, és amit én teszek, az az, hogy továbblöklek, a határ ellen, hogy átlépd azt.". Szerintem szükséged van valakire, aki ezt megteszi, te nem fogod megtenni. Amikor megtanítják neked, hogy mi a logikus, mi az az út, akkor már tudod, hogy ott van...".

"Más akadémiákon általában nem tulajdonítanak akkora jelentőséget a rajznak, mint amekkorát megérdemelne. Nagyjából olyan képzőközpontokat találtam, ahová az emberek inkább azért mentek, hogy találkozzanak másokkal, hogy együtt lógjanak, hogy fejlesszék azt a hobbijukat, hogy csináljanak valami sikeres, szépet, amit megtaníthatnak a barátaiknak. De nem volt meg bennük ez a nyugtalanság, vagy az az éhség, hogy tökéletesítsék magukat, ezek az akadémiák inkább arra koncentráltak, hogy ne frusztrálják túlságosan az embereket, és ne veszítsenek el extra jövedelmet...".

"Ez rengeteg pénz, és nyilvánvalóan nem mindenki engedheti meg magának. Én pedig elég kiváltságosnak érzem magam, hogy ki tudom fizetni, és így képes vagyok fenntartani egy normális életet, luxus nélkül, de normálisan. És ez nem drága. A szolgáltatás mint olyan, az új létesítmények, az órák, amiket egy nap egy modellel tölthetsz, ha délelőtt és délután jársz... Ilyet sehol sem találsz. Találsz hasonló dolgokat, de nem mindent egy helyen, nem drága, szerintem nagyon jó..."

"Ez megköveteli, hogy legyen némi megtakarításod, hogy legyen egy gazdasági tartalékod, még akkor is, ha egy időre ott kell hagynod a munkádat, hogy ezekből a megtakarításokból el tudd tartani magad. De megéri. Megéri, mert az akadémia nem kidobott pénz. Mert igenis törődnek az emberek képzésével, a tanárokkal, akiket hoznak, a létesítményekkel, ez valami komoly dolog, és a szakmaiságot meg kell fizetni...".

"Ismerek olyanokat, akik szintén szeretik a művészetet, nyilván a barátaim, de szerintem ez nem mindenkinek működne. Minden attól függ, hogyan közelíted meg a művészetet. Vannak emberek, akik csak azért szeretik a művészetet, hogy kieresszék a gőzt vagy kikapcsolódjanak. Egy barátom például azt mondja nekem: "Nagyon szeretek festeni, mert sokat relaxálok". Én meg azt mondom neki: "És hogyan lazítasz?" (nevet)... "de ez fájdalmas" (nevet tovább) "Nem értem ezt a részt, nézd át, csináld újra...".

"Ajánlanám annak, aki tisztában van vele, hogy ennek akarja szentelni magát, hogy művész, festő, szobrász legyen... és a képzőművészet embereinek, akik szeretik a technikát...".

"Dolgoznom kell, hogy ezt ki tudjam fizetni, és amellett, hogy sok időt veszek el onnan, ahonnan tudok, hogy el tudjak jönni. És ennyi időt szentelni erre nem könnyű. Mivel olyan személyes helyzetem van, hogy nincsenek gyerekeim, ez megkönnyíti számomra, hogy időt tudjak erre szánni...".

"Egy dolgot szeretek az iskolában, amit eddig nem találtam. Van egy világos módszertan. Mert amit eddig tapasztaltam, hogy sok időt töltesz egy olyan tevékenységgel, amelyben nem veszed észre, hogy haladsz. Lehet, hogy éveken át ott vagy, és nem haladsz előre. Találkoztam olyan emberekkel, akik több mint 20 évet töltöttek fotók festésével, és a végén már nem tudnak mást csinálni. Ez nem vezet sehová..."

"Szeretem a kommunikációt a tanárral. Szerintemjól alkalmazkodnak a diákhoz .Nemcsak a szintjükhöz, hanem ahhoz is, ahogyan a diákot megszólítják. Tapasztalatom szerint megérkeznek, jól mennek azzal, amit mondanak. Hazaérek, és hallgatom a tanárt a fejemben, amint technikai szempontokat ismételget nekem. És szerintem ez azért történik, mert jól csinálják. Mert nagyon rugalmasak. Mert nem kezelnek minden diákot egyformán. Ami velem egész életemben így volt. És itt a saját tempódban haladnak. Itt van munka és támogatás..."

"Az idő, amit erre fordítanak, egy olyan cél elérése, amelyet világosak.És ha teljesítetted, és jól teljesítetted, mert nagyon igényesek, akkor megnyílik egy ajtó a következő szakaszhoz.Akkor látod, hogy haladsz valami felé..."

"Az önérvényesítő módszerem miatt kerestem egy kicsit abból a tudásból, ami hiányzott, és időt szenteltem neki. Mi a helyzet? Hogy az ember tisztában van azzal, hogy ha az ember időt szentel valamire, bizonyos dolgokat jobban szeret, mint másokat, és nekem hiányzott ez a fegyelem, és félretettem dolgokat. Könnyebb volt tévénézés közben képeket rajzolni, mert kevésbé fárasztó, egyrészt megvannak az előnyei, másrészt a hátrányai...".

"Attól függ, hogy neked mi a drága, valóban drága, de ha tényleg van egy álmod... mennyire drága, hogy teljesítsd? Például vannak emberek, akik sok pénzt fizetnek egy olyan otthonért, ami nem fog nekik annyi elégedettséget adni, mint az az idő, amit az ember itt tölt rajzolással, festéssel, szobrászkodással, ez attól függ, hogy mi a preferenciád, mi tesz téged boldoggá...".

"Az akadémián, ahol voltam, elmondtam nekik, hogy az életből is lehet modelleket venni a munkához. És azt mondták nekem, hogy ha elkezdenének modelleket vinni, hogy életből fessenek, a diákok frusztráltak lennének, nem akarnák folytatni, és el akarnának menni...".